"... minden rendben, ne félj, mindössze meg kell halnod."
"Csak olyan szomorú vagyok. Valami olyat akartam teremteni, amely annyira élő, és annyira megdöbbentő, hogy felér egy reggellel. A legátlagosabb reggellel. Képzeld el, ezt akartam. Micsoda ostobaság."
"Olybá tűnt, hogy ez a boldogság kezdete, és Clarissát több mint harminc évvel később még mindig megdöbbenti néha a felismerés, hogy valóban ez volt a boldogság; hogy az egész élmény belefér egy csókba és egy sétába, a vacsora és egy könyv előérzetébe."
"Még mindig megvan ez a kivételes tökéletesség, és részben azért olyan tökéletes, mert akkor világosan és kézzelfoghatóan még többet ígért. De Clarissa már tudja: ez volt a pillanat. Sose volt másik."
"...mégis, visszatekintve döntőnek tűnik, ez lehetett az a pillanat, amikor az egyik lehetséges jövő véget ért, és egy új kezdődött."
"Íme a világ, ebben élsz, és hálás vagy érte. Megpróbálsz hálás lenni."
"Éljük az életünket, tesszük, amit teszünk, aztán elalszunk - ilyen egyszerű és hétköznapi az egész. Néhányan kiugranak az ablakon, vízbe ölik magukat, vagy gyógyszereket szednek be; még többen balesetben halnak meg; és minket, többieket, a nagy többséget egyszerűen felfal valami betegség, vagy ha nagyon szerencsések vagyunk, az idő maga. És vigaszul nincsen más: egy óra itt vagy ott, amikor az életünk minden esély és várakozás ellenére is kirobban, és mindent megad, amit valaha is elképzeltünk, bár csak a gyerekek nem tudják (vagy tán ők is), hogy ezeket az órákat elkerülhetetlenül újabbak, jóval sötétebbek és sokkal nehezebbek követik. És mégis, gyöngéden szeretjük a várost, a reggelt; még többet remélünk, jobban, mint bármi mást."
"- Semmi kétség - vigasztalta magát -, ha egyszer szomorúságvilágbajnokságot rendeznek, úgy nyerek, mint a pinty. Két testhosszal. Azazhogy két lélekhosszal. Lévén ez inkább a lélek dolga.