hősünk mostan be-le-lép

Régebben sose tudtam eldönteni, hogy igazából, de úgy tényleg mitől jó egy kapcsolat. Mert nem elég, hogy boldog vagyok benne és nem elég, hogy vidám, önfeledt és fantasztikus, vagy hogy épp mi van kettőnk között. Ugyan már, hiszen az elején minden kapcsolatban jó lenni, könnyedek vagyunk és szerelmesek, akkor még mindenképp fantasztikusak a dolgok, nem?

Hát nem. Én is ezt hinném. De nem.

Onnan tudom, hogy tegnap a kezembe akadt egy régesrégi naplóm, amit pont akkor írtam, mikor ugyanannyi ideje jártam M.mel, mint mostanság Kittel. És a vicc az, hogy a később felerősödő és szakításhoz vezető problémák M.mel az első pillanattól kezdve ott voltak. Minden kis apróság, ami rossz volt, az első egy hónapban megjelent és én láttam és le is írtam őket.

És ez valahol hihetetlen. Hogy azt hihetjük, még semmit sem tudhatunk, de valójában egy hétben is benne van már minden jó és rossz.

És következzék hölgyek és urak a nyár elutazós része. A következő egy hónapban egy csomócsomó helyen fogok megfordulni, hétfőn kezdődik a nagy utazás, első megálló Örvényessel, majd jön Zebegény, utána B.City, majd Bibione, végül mindez megkoronázódik Orebic-el. És úgy örülök, mert minden barátkámmal tudtam előtte találkozni, akivel akartam, Sancival meg kedvesT.vel meg holnap Zsóóóóval, akivel már egymillió éve nem, szóval szupi.

(Mármár fáj, annyira szeretem a tesócskám.)

Azt mondta a Sanci, aki mindig igen okos dolgokat árul el nekem és minden egyes találkozásunk olyan mindkettőnnek, mint egy nagy lökés előre, szóval ő azt mondta, hogy (basszameg találtam egy lyukat az egyik fogamban nyüff nyüff mehetek fogorvoshoz jajj jajj bangbangafenébe) hogy amikor szakított egy éve az exbarátjával, akkor egy darabig ő is egyszerűen csak dühös volt rá. Mindenért, ami rosszat tett, és közben dühös volt magára is, hogy hagyta. És ez természetes és a szép nosztalgikus hejjdejóvolt érzések csak később veszik át a düh helyét.

Nem tudom. Nem gyászoltam el M.et. De jelenleg nem merek sokat gondolni rá, így nem is gondolok rá szinte, jó persze azért minden nap megnézem iwiwen reflexből, de alapvetően nem sokat van a fejemben, sőt. És ez azért is van, mert nagyon félek attól az érzéstől, hogy nem tudok élni nélküle. Ez az érzés egy hurrikán erejével késztetne arra, hogy felhívjam, találkozzak vele és újra összejönnénk - mindenki beláthatja, hogy ennél rosszabb kábé nem történhet.

Persze egyre kisebb az esélye, hogy ilyet éreznék, bármennyire is átadnám magam a hiányának, de ilyen komoly kérdésekben nem kockáztatok, így inkább várok még egy keveset, vagy legalábbis addig, amíg ő sem akar már engem.

(Ennek mellesleg baromira meg kellene már történnie. Sose hittem volna M.ről, hogy feladja a büszkeségét. Pont ő. És ennyire.
Most csak úgy képzeljük el a helyzetet. Az elvileg ex, gyakorlatilag jelenlegis kavarós exbarátnőd a szemed láttára csókolózik egy fiúval. Rá két napra véglegesen szakít veled. Együtt van a sráccal. Szemét veled. Megtudod, hogy lefeküdtek, ráadásul részletes leírást olvasol az egyik szexükről. A srác elmegy és az exed még mindig hallani sem akar felőled és még mindig bunkó. És még mindig azt hiszed, hogy szereted a csajt. .... Hihetetlen. Egyértelmű, hogy M. valójában a saját büszkeségét menti. Addig van terve, hogy visszaszerez, de hogy mit csinál, ha ez ki van pipálva, arról szerintem gőze sincs. Ezek a hidak már fel vannak égetve, porig vannak rombolva, itten csak folyó maradt meg örvények, kérem.)

Döntöttem, nem leszek többet jóban ezzel a lánnyal.
Még nem tudom, hogy csinálom, vagy minek az árán, de ahogy elnézem, sportot űz abból, hogy a pasikat, akik nekem hamarabb voltak meg bármilyen szinten (értsd akár tetszésként, akár barátként, akár bármi), azokat lenyúlja/kavar velük. Még nem tudom, hogy fogom csinálni, mert ő azt akarja, hogy igen jó barátok legyünk és az általános vélemény szerint az nagyon erős lenne, ha hű maradnék a szokásaimhoz és valami olyasmit nyögnék be, hogy "hát, nézd, meg kéne beszélnünk, te egyszerűen túl balhés vagy nekem".
Másrészt meg valószínű van ebben egy nagy adag rivalizálás is, és erre megdöbbentő volt ráeszmélnem, mert én még soha nem rivalizáltam senkivel, sőt velem sem rivalizáltak. És nem is tetszik, nem is fogok, és azt sem hagyom, hogy ő rivalizáljon velem. Sajnos még lesz egy helyzet, amiben M.mel fog találkozni és most már ebből a lányból mindent kinézek, de ha M.re ráhajt, akkor tényleg hídba lemegyek/agyfaszt kapok/többet egyikkel se beszélek.

Gondolkoztam, mi legyen, van három szabad órám, hazamenjek, felhívjak valakit, hogy talizzunk, vagy akkor hogy is legyen. Jó, jó, majd ha vége az órának, telefonálok egy párat, ebben maradtam magammal.

Aztán kiléptem az ajtón és ott volt. És tudta, hogy akkor vagyok és ott, és odajött és mondta, hogy megyünk? hát naná, hogy megyünk. Nagyon, nagyon értékeltem a gesztust.

Tanulság: nem a ribis lányok nyernek. Sőt, olyannyira nem, hogy lehet megtartom lalát, mint egy tesztet: ha bejön egy pasi, és az én szűrőmön átment, megnézzük, hogy lala le tudja-e nyúlni. Ha igen, akkor nem is érdemes (vagy nem is lett volna jó), ha nem, akkor nyerő a helyzet.

Nagyon furcsa ez a dolog, mert időnként nagyon nem hiányzik M, máskor viszont nagyon. Most pl nagyon. Ráadásul középfülgyulladása van (mindenki beteg a környéken, én is 3 napja kórságosan orrotfújok) és ajjajj szegény kis bumibika, hát velem nyilván hogy nyilván gyorsabban meggyógyulna meg különben is, jön elő belőlem a szeretet, jobb lenne visszafojtani, de nem nem nem nem lehet.

Gyűlölöm, ha egy fiú kifejezi, hogy bejövök neki, neadjisten elkezd nyomulni. Teljesen tönkreteszi az egészet, mert onnantól kezdve nem merek háttal állni neki, mert a múltkor is célzott rá, hogy jó a seggem, nem merek beszélni vele, mert félreérti, még barátok se lehetünk, mert mindig az jár az agyamban, hogy tudja, hogy tudom, hogy tetszek neki, és ezért biztos, hogy nem barátinak fogja venni a beszélgetést.

Ha csak titkos infoforrásból megtudtam, hogy valakinek szimpi vagyok, az egy fokkal jobb, mert ott legalább nem tudja, hogy tudom, így nem áll fent a szándékos átcseszés esélye. Az lehet barátság, ergó lehet bármi.

Mert én nem úgy jövök ám össze, mint egy normális ember, hogy megtetszünk egymásnak, nem, én kérem, a barátaimmal jövök össze, lehetőleg az aktuális legjobb fiú barátommal. (Igen, ennek megvan az a hátránya, hogy a legjobb fiú barátaim lecserélődnek, először volt háromnegyed év, utána 3 körül, a következőnek ilyen aránnyal 10 lesz a futamideje. :D) Amíg össze nem jövök velük, az istennek se vallanám be soha, senkinek, leginkább magamnak nem, hogy tetszik nekem a barátom, aztán egyszercsak hoppá berúgok és mire elmúlik a másnaposság, arra ocsúdok, hogy összejöttünk. (Nem mintha most lenne ilyen valaki, most pontnincs.)

Persze a rövidtávú kavarás, az más. Ott kénytelen megmutatni az ember, hogy bejön neki a másik, különben nem lesz soha semmi. De én ebből a szempontból csak a fekete srácokat preferálom, róluk meg lecsúsztam ugyebár sajnos, télen, felöltözve, Magyarországon nem is igaziak. Fehér srácokkal kavarni, pff, abban szerintem semmi élvezet nincs.