Azt hittem utál, azt hittem nem áll szóba velem többet soha, de nem de nem de nem, hanem ma megcsörrent a kis telcsi és ő volt az ő ám, úgyhogy kaptam magam és befutottam a deákra csak úgy suhant utánam a levegő, ette a kínaiját és beszéltünk és úgy örülök neki, hogy nem vesztettem el, ettől féltem a legjobban, mert bármi is van és akárhogy fájnak is a dolgok, mégis vannak Ők, akik nem tűnnek el, hanem megmaradnak, és már rájuk gondolni is boldogság, eszembe jutnak és szép lesz az élet, ó de köszönöm nekik, hogy belopakodnak a szomorú percekben a gondolataim közé és észrevétlenül, csak úgy suttyomban megörvendeztetnek a képzetlátogatásukkal, hát kívánhat ennél többet az ember lánya? Nem hát nem hát nem ám.
