Összehordhatok én hetet-havat, de tény, hogy valójában igenis nagyon félek, és nagyon vicces, mert a félelmem a részletekben kezd előjönni.
Hogy hogy fogok kakilni.
Hogy mennyire lesz tiszta a koli.
Hogy mit fogok enni.
Hogy fogok eljutni a Brüsszeltől kb 50 kmre levő Charleroi reptérről Maastrichtba.
Csak 8kor fogok odaérni és addigra bezár a guesthouse, mit fogok csinálni?
Hogy fog menni a nyelv?
Mi lesz, ha megbukok valamiből?
És még százezer ezekhez hasonló kérdés cikázik a fejemben, és ha egyedül alszom, sose hagynak aludni. Ha Kittel alszom, akkor jól alszom, könnyen alszom, sokat alszom. Nagy szívás, tekintve, hogy inkább nem fogok Vele aludni a következő fél évben, mint de.
És amikor az összes kérdést sikerült úgy-ahogy lenyugtatnom, akkor előjön bennem a végső kérdés, ami végképp nem hagy békén: normális, hogy ennyit izgulok???
Kezdek belenyugodni, hogy a következő hetekben az alvásomnak lőttek, amikor egyedül alszom. Klassz. Még szerencse, hogy van egy dal, ami mindig el tud altatni.
