hősünk mostan be-le-lép

A helyzet úgy áll, hogy kezdem megszokni a dolgokat.

Kezdem megszokni, hogy nem vagyok igazándiból boldog.

Kezdem megszokni a magányt és hogy nem számíthatok senkire.

Kezdem megszokni az incirifincirit folyamatosan bennemlevő bánatot, amiért nem vagyunk együtt Kittel.

Lassan mindezek természetessé válnak és lassan azt nem tudom már elképzelni, hogy milyen az, mikor valahova hazamegyek és a családomhoz megyek, hogy milyen az, ha felhőtlenül lehetek szerelmes, ha átadhatom magam egészen a másiknak, ha csupa olyan ember vesz körül, akiket szeretek és ha igazán boldog vagyok az életemben.

Mindez pedig még csak nem is baj: pusztán önvédelemből felejtek. Ha hazamegyek majd, akkor biztos, hogy minden apró, addig természetesnek hitt örömnek újra nagyon-nagyon örülök majd, aztán pedig újra természetessé válik az összes kis részlet: hogy van otthon sok kaja és tiszták az edények és a kapun belépve a kutyám üdvözöl és hogy szeretnek.

Na megmondom, mi van, az van, hogy nagyon hiányzik ez a blog. Lassan kezdek agyament lenni, ugyanis írom ezt (és sok poszt privátolva van benne mások személyiségi jogai miatt), írok egy blogot a leendő gyermekeimnek, egyet a szakmai ötletekről, egy közöset valakivel, akinek én lennék a lifecoacha (ő mondta), még egy közöset a Kittel, plusz egyet, ahol az ötleteim vannak részletezve, és még egyet a tumblrön, ami mostanában úgy igazándiból "a blogomnak" számít.

És ez nem is lenne baj, ha írnám őket, de a baj az, hogy annyira sok dolog történik, az életemet teljesen kitölti kb 5 tevékenység (tanulok, bulizok, szociális életet élek, a konyhában főzök a többiekkel, Kittel skypolok) és nincs időm inspirálódni, szöszmötölni, tennivenni, a lelkemmel foglalkozni, valahogy kiesik a termékeny semmittevés szakasza és ez nagyon zavar, de egyelőre nem sok mindent tudok kezdeni vele, mert olyan soksoksok itt a dolog, de valamit mindenképp ki köll találnom eme problémára, mert a blogok elhanyagolódnak és elszomorodnak, és a lelkem is és én is.

Megjött a február, átvándoroltam Hollandiába, élvezve szokom a dolgokat.

Ma pl egész nap azon gondolkozok, befessem e a Bambi nevű, békés és kedves bringámat pirosra. Mert igazából így is gyönyörű, de lehet, hogy akkor még szebb lenne. Az az igazi régimódi, kontrás, természetesen váltó nélküli, kényelmes, nyikorgós békesség a Bambi, nem lehet nem imádni. Nem is tudom, szebb lenne e pirosan.

Továbbá sikerült kávét főznöm magamnak (ráadásul istenit), de sajnos ezt két ujjam testi épsége bánta.