Két fontos dolog van, egyrészt, hogy ma van életem egyik legfontosabb napja (mert abszolút szabadságot nyertem, döbbentem rá), másrészt, hogy most összekutyulnék két dolgot, mert úgy sejtem, ki fog sülni belőlük valami vicces.
1. Csak rajtam múlik mától kezdve, hogy mit kezdek az életemmel. Ugyanis rádöbbentem, hogy a kicsit is konvencionális embereknek három dolgot meg kell tenniük az életükben: óvodába kell járniuk, iskolába-gimibe kell járniuk, végül egyetemre kell járniuk - és én mindezekkel kész vagyok! Mától az életemet úgy élem, ahogy akarom, nincs több kötelező dolog, amit el kell végeznem, mától szabad vagyok bármi és bárki és lenni, bármit is tenni és bárhova menni. És miután csak rajtam múlik, hogy mennyire leszek boldog és sikeres és senki máson, és miután bármit el tudok végezni, ha elég nagy a motivációm és van hozzá egy határidőm, ez hatalmas ajtókat tár ki előttem.
Van valami gyönyörű abban, ahogy az ember életének a felelőssége lassacskán teljesen rámarad. Azt hiszem, a gimi után van az a pont, hogy csak rajtunk múlik, milyenek lesznek és maradnak a baráti kapcsolataink és az egyetem utolsó vizsgája után van az a pont, hogy csak rajtunk múlik, milyen élvezetesen és örömmel töltjük az időnket.
2. És ehhez hozzájön még egy fantasztikus dolog: hogy kezdem megtanulni, hogy attól, hogy az életem egyik területe problémás (ezt drámaian nyugodtan nevezhetnénk katasztrofálisnak is, de minek), ennek nem kell a teljes egészre kihatással lennie. Vagyis, oké, mondjuk a szerelmi életem szar. De ezt külön kell választani attól, hogy milyen a munkám, hogy milyenek a baráti kapcsolataim, hogy mik a hobbijaim, hogy milyen a családom - és ha ezektől különválasztottam, akkor már semmibe sem kerül különválasztani attól, hogy hogyan érzem magam. És akkor hirtelen rájövök arra, hogy azért, mert valami nem az igazi, még érezhetem jól magam és ha az időmet azzal töltöm, ami klassz (azaz az életem minden más területével), akkor azokat ugye szeretem és akkor jól érzem magam úgy általánosságban is!
És a többiről meg ugye most tudtuk meg, hogy csak rajtam múlik!
És olyan furcsa ezt megfogalmazni, mert máskor mindig valami felületesebbtől haladok a mélyebb érzések felé, de ezt most pont az ellentéte miatt fogalmazom meg: mert napok-hetek óta szunnyad bennem, hogy milyen jól érzem magam minden ellenére az életemben benne és kiváncsi voltam az elméleti hátterére is: hát ez az. Úgy tűnik, ennyi a recept. Nem rajtam múlik, hogy egyes dolgok hogy alakulnak más emberekben, de rajtam múlik, hogy mi hogy alakul bennem és velem - és ha valami nem úgy alakul más emberekben, ahogy az nekem a legjobb, annak nem kell elszontyolítania.
Meséss. :)
