Éééés igen, végre, végre, végre hazajött a drága édes testvérem, mekkora fantasztikus ez...
Megyünk ki a reptérre, és láttuk, ahogy a gépe száll le velünk párhuzamosan, apa persze begyorsított, majdnem egy tempóban mentünk, és 10 hónapja nem volt Andris ennyire közel, már kezdtem érezni, hogy baj lesz, aztán odaértünk és csak álltunk és vártuk, hogy kijöjjön (igazából közben elsprinteltem pisilni, de annyira rettegtem, hogy közben megérkezik, hogy minden szerencsétlen útbakerülő kutyán és emberen átrohantam), aztán felbukkant és ott volt, és egyszerre visítottam és kezdtem el hangosan zokogni, mert valahogy annyira megrázott, hogy annyira hiányzott, mindenkiben, napi ötször őt láttam, és aztán most egyszer csak megérkezett, olyan megdöbbentő volt és annyira fantasztikus, hogy szinte nem is tudtam felfogni, szegény jól meglepődött, hogy én ott nagyban bőgök, és aztán megjött és azóta imádom és békén se hagyom most egy darabig állandóan zaklatni fogom asszem.
