hősünk mostan be-le-lép

A mai napon azt a - valljuk be, nem kis - luxust engedtem meg magamnak, hogy cukorral és tejszínhabbal ittam a kávét.

A tegnapi betegséggyanúmat aztán egészen hatásosan oldottam meg, bemásztam az ágyba, és aludtam egy órát. Gyanítottam, hogy már maga az alvás is segíteni fog, viszont biztos voltam benne, hogy teljesen jól leszek, mert reggel több órán át nem voltunk képesek felkelni az összefonódott összebújásból, úgyhogy az ágy annyira fel volt töltve szeretettel, hogy rögtön jól lettem és extrahatékonyan tanultam.

Nem tudok elég hálás lenni Kitnek, amiért ennyire erőt adó-támogató valaki az életemben.

Úgy értem, ha azon kéne gondolkoznom, hogy éppen mi a helyzet vele és mik a bajok, és ez foglalná le az összes szellemi kapacitásomat, akkor egy fikarcnyit se tudnék új ötletekre jutni, másokkal-más dolgokkal kapcsolatban felfedezni, egy csöppet sem lennék kreatív, sőt végletes esetben még tanulni se tudnék (lásd tavaszi vizsgaidőszak).
Egyszerűen a lelkem folyamatosan toldozgatna-foldozgatna és nulla energiája maradna fejlesztésre és egy idő után egyhelyben kezdenék toporogni.

Így viszont annyira megerősítő és boldogságot adó a jelenléte az életemben, hogy nem elég, hogy kedvem van a munkához, hogy burjánzok a kreativitástól, hogy folyamatosan öszötönöz, még a múltam nehéz részeit is segít feldolgozni.

Fantasztikus. :)
 

Csé furcsa ember.

Olyan, mint egy ijedt kiskutya. Folyton ugat, nagyon rémült, maga se tudja, hogy merre menjen és közben próbál nyugodtnak tűnni. Nem hiszi el magáról, hogy tud szeretni, pedig közben erről szól az élete, egyszerűen mindenben szeretetet keres.

És tipikusan az a valaki, akire tökéletesen illik, hogy kölcsönben voltunk egymásnál. Sőt még lejárata is volt a kölcsönnek, amikor vissza kellett adni a másikat. Valószínűleg ezért fog életem végéig szépségesnek maradni meg a fejemben, pedig a legtökéletlenebb valaki volt minden pasim közül, egyben a leggyorsabban tökéletesedő valaki is. Ha nem zártuk volna le ilyen következetesen, közben nem maradtunk volna barátok, akkor ma biztos utálnám.

Persze már nem beszélek vele, egyrészt Kit miatt, másrészt mert a szerepe véget ért és ócska pótlékokkal-felületes beszélgetésekkel rossz lenne beszennyezni annak a kapcsolatnak a szépségét, ami anno köztünk volt, harmadrészt mert tény, hogy a személyisége bonyolultsága sokkal több erőbefektetést igényel a részemről, mint amit most adni tudnék vagy szeretnék. Úgyhogy amit tudok róla, azt a naplójából tudom, esetleg laza beszélgetésekből és mindig megmelengeti a szívemet, mert összehasonlítva azzal, hogy milyen volt régen, hát nem kicsit jár jó úton a srác. Ég és föld. Folyton csodákat fedez fel meg csodákat alkot és boldog vagyok érte.

És azt hiszem, olyanok vagyunk egymásnak, hogy mindketten az idők végezetéig hinni fogunk egymásban. Mármint, én maximálisan hiszek benne, szerintem jó úton van, és az élete pont arra megy, amerre mennie kell és folyton örvendezek, ha erre fúj valami hírt felőle a szél. És azt hiszem, hogy ő is örömmel gondol vissza rám és hisze bennem és tisztel.

Egyszerűen jó tudni, hogy valaki ilyen van, valahol a földön.