hősünk mostan be-le-lép

"...And you know I have a definition of success. For me it's very simple: it's not about wealth and fame and power - it's about how many shining eyes I have around me."

Tök fura, hogy az elmúlt napokban a melegnek vagy nemtudom minek a hatására tökéletesen antiproduktív vagyok. Egy csomó dolgot kellene csinálnom, amiket következetesen nem csinálok, de persze egyik sem életbevágó, valahogy a szervezetem kihasználja, hogy valójában nincs munka és tanulás most és pihen. (Ha tehetem, később is el fogok menni másfél hónapos szabadságra minden évben.)

Közben pedig iszonyatosan félek és stresszelek, hogy elég jó leszek-e a poziteamnél úgy, hogy közben tanulok és cibsezek és én is vagyok közben, ma azt álmodtam, hogy a deáktéren még anno valamiből 3as lettem és így ahhoz, hogy el tudjam végezni az egyik tárgyamat, folyamatosan be kell jövőre járnom az egyik 7.es osztály összes órájára és teljesen pánikolni kezdtem, hogy "dehát én egyetemre járok, dehát én dolgozok, ezt hogy képzelik, nem tudok egyszerre két helyen lenni?!" és réémes volt. Szörnyű, hogy a nyár gondtalanságát kéne élveznem, de mindig félek, hogy kiderül, hogy még ekkor meg ekkor meg ekkor kell mennem a poziteambe és én meg már tele vagyok egymilllió programmal közben.

Huhh. Na, stressz vissza, ma legalábbis semmi szükség rá.

Valahogy a szakításért nem is csak azért vagyok hálás, mert rendbehozta a kapcsolatunkat, de azért is, mert valahogy az álomvilágból, az elméletekből, a stratégiákból erőteljes rántással kihúzva belepakolt a saját, egyéni kis valóságomba és mintegy varázsütésre önmagam lettem. Az összes január óta íródott postomat visszaolvasva úgy érzem, hogy tengtem, lengtem, próbálkoztam, de valójában fogalmam sem volt és hirtelen a földre lökve, magamat magamnak tekintve talpraállított és a gondolataimban, mélyen bennem, a kapcsolataimban, az életemben újra én vagyok benne. Kicsit tökéletlenebbül, mintha elméleti szinten igazgatnám az életemet, kicsit kérdőjelesebben és bizonytalanabbul, de ezerszer igazibban, ez kérem én vagyok.

Sose gondoltam volna, hogy valaha békés-érdeklődő kapcsolatom lesz a focival, de megtörtént. Köszi Chloé, köszi Marc, köszi Mr. Podolski és német foci (és itt bocsánatot is kérnék, hogy miattam nem nyerték meg a németek a vbt).

El se tudom mondani, mennyire jó érzés, hogy jó szívvel berakhatom újra az "ezaszerelem" címkét.

Ami még szintén nagyon jó, de legalábbis vicces, az nem más, mint 30 fokban hallgatni karácsonyi havazós dalokat.

Ami még pluszban jó, az az a kettő darab ember, akit úúúgydeúgy szeretek jelenleg (kissé plátói jellegűek, egyikük 3 éves, másikuk életem egyik legizgalmasabb alakulású emberi kapcsolata).

Meg még az is jó, hogy milyen elképesztően spontánul működök mostanában, pl fogalmam sincs, hogy egy óra múlva mit fogok csinálni.

Ami furcsa és megdöbbentő és rossz, hogy mit hallottam tegnap.

Ami egyértelműen rossz, hogy cigizek és úgy kéne döntenem, hogy abbahagyom de még nem döntöttem úgy.

Németország elvesztette miattam a vb győzelmét.

Mostantól a pénzt cigire költöm.

Innentől kezdve nem eszek.

Áttolódnak a hangsúlyok az életemben olyan emberekre, akikre nem gondoltam volna.

Itt az idő Berzsián és Didekit olvasni.

Éljen a személyiségfejlődés.