hősünk mostan be-le-lép

Kezdek fészbuk függő lenni.

Kegyetlenül lusta vagyok, pedig jó lenne átmenni Kicsisrácékhoz, csak éppen Kicsisrác pont táborozik, és a pici öccse van csak.

Fogynom kell, elsőkörben rengeteg vizet iszok és nem eszek.

Elvittem a kisédes hőnimádott laptopom szervízbe és már most nagyon hiányzik őlilasága.

Kirúgtam a hámból és mindenfélét vásároltam.

Ok nélkül vigyorgok egész nap meg táncikálok, mesebeli jókedvem van ámm.

Nálam a legnagyobb fogyóeszköz a napszemcsi. Idén már a 4.et gyűröm. De néha mesebeli csodák útján visszakerülnek hozzám, amiket elhagyok.

Hát, jobb híján elmesélek mindent.

Alkuszékkal ez a hétvége (igazából csak másfél nap, de éveknek tűnt) nagyon érdekes volt, és arra döbbentett rá, hogy én szeretek velük lenni, de néhány óra bőven elég belőle.
Egy este után rájöttem, hogy a szervezetem nem fogad be több piát/cigit/füvet és ezért is én vezettem ma éjjel fel pestre, és erre különben nagyon büszke vagyok. Sztori: feljöttek hárman az egyik fiú barátnőjéért pestre, és lekésték az uccsó vonatot, úgy volt, hogy nem tudnak lejönni, jött M. (mindjárt lesz szó róla is), hogy nálam van jogsi és nem ittam (csak délután füveztem, de az már rég letűnt), fel kéne menni értük, mert különben bukták. Mondtam okés, igaz nem tudok nagyon vezetni és még életemben nem vezettem ilyen sokat, pláne ismeretlen helyen, pláne az éjszaka közepén, pláne szaros kicsi utakon, node, sebaj, menjünk. Csak éppen 4 embert kellett volna levinni, egyedül meg nem mertem vezetni, M.nek jönnie kellett mindenképp, de így hogy férünk be. Aztán eszembe jutott, hogy vasárnap délelőtt amúgy is hazajönnék, bulizni addig nem is nagyon buliznék, úgyhogy én akár haza is jöhetek, visszafele meg vezethet az egyik lány, akiért mentünk. Ez a picit bonyolult sztori, viszont ami a lényeg belőle, hogy én azóta nem voltam ilyen büszke magamra, mióta 7évesen én vittem le a gokartpályán egy csomó ovist. Ez is olyan volt, mint amikor nem vagyok teljesen biztos benne, hogy képes vagyok valamire, és aztán bebizonyítom magamnak, hogy debizony, képes vagyok! Szuper érzés.

Alkuszék viszont nekem rejtélyek. Én nem vagyok képes ennyire szétcseszni magam, még ha akarom se, kora reggel másnaposan kezdeni inni és megállás nélkül füvezni, rejtély, hogy csinálják, és nekem egy kicsit ijesztő is, mindenki annyira szétszívott arcú, hogy az megdöbbentő. Tanulság, egy nap belőlük bőven, nagyon bőven elég.

Reggel 5 óra van és nem tudok aludni, teljesen borzasztó. Elértem oda, mikor az ember már annyira kimerült, hogy nem tud elaludni.
Jó,persze 2kor értem haza. És utána még feldolgoztam ezt a csés mókát. És fél 1kor benyomtam egy kávét és egy energiaitalt, hogy le tudjak vezetni nyolcvan kilométert az éjszaka során. De akkor is, már másfél órája aludnom kéne, és nem megy basszus. Majdnem nekiálltam palacsintát sütni, de aztán rájöttem, hogy semmi olyasmi nem jön most számításba, ami hízlal, szóval altatóként elkezdtem GGt nézni, de nem sokat ér. Az egyetlen jó dolog, hogy a következő napokban akkor alszok, amikor akarok, visszaállítom szépen valami normál állapotra a biloógiai órámat, mert asszem ez a mai nap ilyen nulla órás alvással fog folytatódni. Atyám, mekkora szerencse, hogy délután szunyáltam pár órát.
Vagy szépen iderendelem alkuszt, a világon vele szeretek a legjobban aludni, mindenkit magasról ver, isteni mellette aludni.
 

Sziasztok, Évi vagyok és szoktam hibázni. Nem vagyok tökéletes, az vagyok aki épp lenni akarok, és ritkán akarok tökéletes lenni. Szoktam hibákat véteni és ez teljesen jó így. És megpróbálom jól csinálni, de nem stresszelem magam.

Kezdek kísértetiesen hasonlítani erre a számra. Vissza kell váltanom. Le kell lassulnom. Igazából jó lenne, ha megállnék.

Úgyhogy első körben a mostani hétvégén megtanulom, hogyan viselkedjek normálisan és érezzem emellett jól magam még úgy is, hogy M. a közelben van. Hogy hogyan függetlenítsem magam a körülményektől. Hogy hogyan lépjek túl a rossz érzéseken, hogyan legyek nyílt és őszinte és hogyan viselkedjek úgy, hogy utána megveregethessem a saját vállam és ez most egy nagyszerű alkalom lesz mindezekre, szóval nyugodt leszek és nem húzom fel magam, tízig számolok, ha butaságra készülnék, nem csinálok jelenetet, hanem örülök más örömének, elősegítem más szabadságát és szabadon engedem magamat is, ki a béklyókból, elő a világba és csak a jó módon. Nna. Ez jó terv.

Mindentől és mindenkitől el vagyok távolodva. Csétől, M.től, minden baráttól, helytől és magamtól is. Nem tudom, mihez közeledjek, mit csináljak, rossz az idő, bőgök egész nap.

Anya azt mondta, M. egy fantasztikus helyzetet nyújtott nekem arra, hogy megtanuljam, hogyan kell kerek egésznek lennem, a körülményektől függetlenül. Hogy általa megtanulhatom függetleníteni magam anélkül, hogy mást bántanék.

Klassz. Most csak szomorú vagyok és kimerült. Iszonyúan kimerült.

És következzék hölgyek és urak a nyár elutazós része. A következő egy hónapban egy csomócsomó helyen fogok megfordulni, hétfőn kezdődik a nagy utazás, első megálló Örvényessel, majd jön Zebegény, utána B.City, majd Bibione, végül mindez megkoronázódik Orebic-el. És úgy örülök, mert minden barátkámmal tudtam előtte találkozni, akivel akartam, Sancival meg kedvesT.vel meg holnap Zsóóóóval, akivel már egymillió éve nem, szóval szupi.

(Mármár fáj, annyira szeretem a tesócskám.)

Azt mondta a Sanci, aki mindig igen okos dolgokat árul el nekem és minden egyes találkozásunk olyan mindkettőnnek, mint egy nagy lökés előre, szóval ő azt mondta, hogy (basszameg találtam egy lyukat az egyik fogamban nyüff nyüff mehetek fogorvoshoz jajj jajj bangbangafenébe) hogy amikor szakított egy éve az exbarátjával, akkor egy darabig ő is egyszerűen csak dühös volt rá. Mindenért, ami rosszat tett, és közben dühös volt magára is, hogy hagyta. És ez természetes és a szép nosztalgikus hejjdejóvolt érzések csak később veszik át a düh helyét.

Nem tudom. Nem gyászoltam el M.et. De jelenleg nem merek sokat gondolni rá, így nem is gondolok rá szinte, jó persze azért minden nap megnézem iwiwen reflexből, de alapvetően nem sokat van a fejemben, sőt. És ez azért is van, mert nagyon félek attól az érzéstől, hogy nem tudok élni nélküle. Ez az érzés egy hurrikán erejével késztetne arra, hogy felhívjam, találkozzak vele és újra összejönnénk - mindenki beláthatja, hogy ennél rosszabb kábé nem történhet.

Persze egyre kisebb az esélye, hogy ilyet éreznék, bármennyire is átadnám magam a hiányának, de ilyen komoly kérdésekben nem kockáztatok, így inkább várok még egy keveset, vagy legalábbis addig, amíg ő sem akar már engem.

(Ennek mellesleg baromira meg kellene már történnie. Sose hittem volna M.ről, hogy feladja a büszkeségét. Pont ő. És ennyire.
Most csak úgy képzeljük el a helyzetet. Az elvileg ex, gyakorlatilag jelenlegis kavarós exbarátnőd a szemed láttára csókolózik egy fiúval. Rá két napra véglegesen szakít veled. Együtt van a sráccal. Szemét veled. Megtudod, hogy lefeküdtek, ráadásul részletes leírást olvasol az egyik szexükről. A srác elmegy és az exed még mindig hallani sem akar felőled és még mindig bunkó. És még mindig azt hiszed, hogy szereted a csajt. .... Hihetetlen. Egyértelmű, hogy M. valójában a saját büszkeségét menti. Addig van terve, hogy visszaszerez, de hogy mit csinál, ha ez ki van pipálva, arról szerintem gőze sincs. Ezek a hidak már fel vannak égetve, porig vannak rombolva, itten csak folyó maradt meg örvények, kérem.)

Azt gondoltam, ez a mai nap megfelelő a hajam befestésére, mert mindjárt 20 éves vagyok és nem ugorhatom át a tinédzserkorom egy darab hajfestés nélkül, plusz jelenleg egy darab pasi sincs, aki megmondhatná, hogy nem akarja, hogy befessem, szóvall fogtam magam, öt telefon szakértő barátnőkkel, nagylevegő és elvileg gesztenyebarna lettem, hát ez inkább vörösesbarna lett, de jó, nagyon jó, sok véleményt még nem hallottam, de egyenlőre igazán tetszik. :)

Gondolom minden állatnak meg embernek van valami territóriumjelölése, szagminták vagy fakarmolások vagy kerítés formájában, és ma rádöbbentem, hogy én bögrékkel jelzek territóriumot, ahol az üres bögréim vannak, ott vagyok én. Ahol lókaki van, ott a ló se lehet messze, ahogy apa mondaná - ahol üres bögre van, ott az évi se lehet messze.

Így most már az erkély az én területemnek nyilváníttatott.

Kétésfélévig egyszer sem voltam dühös M.re. Soha. Megesett, hogy felhúztam magam és 3 perc kellett, hogy lenyugodjak, sose volt mondjuk olyan, hogy egy napig vagy akár csak órákig haraggal gondoljak rá. Nem elfojtottam, egyszerűen hiányzott belőlem, hogy haragudjak rá, annyira szerettem.

Most meg minden létező harag kitört belőlem. Jelenleg csak negatív érzéseim vannak irányába, a tegnapiakhoz hozzátársult a harag, amiért fészbukon az ismerősei háromnegyedét rajtam keresztül ismerte meg, amiért minden társaságomban ottvan szinte, amiért még a tesómat is lenyúlja - igazából ez annyiból jött csak, hogy jönni akar egy ötnapos bulira olyan emberekkel, akikkel szerintem ötször annyiszor voltam, mint ő. A tesóm szerint hülye vagyok, nem lehet senkit se kizárni sehonnan se és igazából ebben százszázalékos igazsága van, ez el is múlt 5 perc múltán.
És még egy negatív érzés, bűntudatot is érzek, amiért ennyire szemét vagyok vele, ez is kifejezetten nagyszerű.

Furcsa ez és valahol szomorú, engem most csak zavar egyelőre.
 

A mai napon a 2009es nyarat hivatalosan megnyitom.

Gyűlölök M.mel beszélni, mindig szomorúbb leszek még az alapállapotomnál is, nagy ám a móka kérem. :D Mindegy, ez a mai nap rámegy a gyászra teljesen, holnaptól meg nekiállok dolgokat csinálni, összeszedem magam és nem egész nap csak kattogok, persze nem hagyom teljesen abba, mert a bánat előrevisz ám és nem akarom elfojtani meg semmi, csak egy idő után zavaró ez a sok melankólia.

Úgy ébredni, hogy belül egy hatalmas kiáltás vagyok, ez az ú legyél velem kérlek, mért nem vagy itt, iszonyatos. Mennyire durván hiányzik már.

Előre látom hölgyekurak lesz itt sírás rívás fogcsikorgatás, minden ami szemszájnak ingere.

Rendkívül könnyű how i met your mother alapon építkezni (legyen ez a holnapi évi dolga), de amikor eljön a holnap, vagy a jövő, akkor az nagy nagy szopás.

Eddig az volt bennem, hogy az enyém az örökkévalóság, most meg rettegek minden egyes pillanattól. Az összes kis aprócska pici mozzanattól, minden miniatűr történéstől. Mert ennek a hétnek már nincs ám folytatása. Ez a hét van és aztán kábé szakadék. Űr. Mélység. Biztos lehet látni ebben a jót, az értelmet, az opciót és a kilátást, de én jelenleg csak egy bazi nagy feketelyukat látok, ami jön és jön és jön és nem tudom kikerülni, mint egy meghatározott időpontú, ezerszázalékosan biztos halál.

Hétfő. Kedd. Szerda. Csütörtök. Péntek? Szombat?

És kész. Ennyi.

És a legdurvább, hogy ez így nem olyan, hogy elmenekülök előle. Nem az, hogy jó jó majd szakítok. Holnap. Hogy majd leteszem a cigit. A jövő héten. Hogy elkezdem a fogyókúrát. Teliholdkor. Nem, ennek egy nagyon szigorú, nagyon komoly és nagyon kegyetlen órapercnyi pontosságú lejárata van és nem tudom elódázni meg elmenekülni előle.

Azon gondolkozok, hogy fogadásokat kötök magammal, hogy mennyire fogok belehalni.

Abból a szempontból nagyon jó, hogy be fog következni valami, amitől rettegek és talán rájövök, hogy nem is annyira rossz. (Vagy de.)

"... minden rendben, ne félj, mindössze meg kell halnod."

"Csak olyan szomorú vagyok. Valami olyat akartam teremteni, amely annyira élő, és annyira megdöbbentő, hogy felér egy reggellel. A legátlagosabb reggellel. Képzeld el, ezt akartam. Micsoda ostobaság."

"Olybá tűnt, hogy ez a boldogság kezdete, és Clarissát több mint harminc évvel később még mindig megdöbbenti néha a felismerés, hogy valóban ez volt a boldogság; hogy az egész élmény belefér egy csókba és egy sétába, a vacsora és egy könyv előérzetébe."

"Még mindig megvan ez a kivételes tökéletesség, és részben azért olyan tökéletes, mert akkor világosan és kézzelfoghatóan még többet ígért. De Clarissa már tudja: ez volt a pillanat. Sose volt másik."

"...mégis, visszatekintve döntőnek tűnik, ez lehetett az a pillanat, amikor az egyik lehetséges jövő véget ért, és egy új kezdődött."

"Íme a világ, ebben élsz, és hálás vagy érte. Megpróbálsz hálás lenni."

"Éljük az életünket, tesszük, amit teszünk, aztán elalszunk - ilyen egyszerű és hétköznapi az egész. Néhányan kiugranak az ablakon, vízbe ölik magukat, vagy gyógyszereket szednek be; még többen balesetben halnak meg; és minket, többieket, a nagy többséget egyszerűen felfal valami betegség, vagy ha nagyon szerencsések vagyunk, az idő maga. És vigaszul nincsen más: egy óra itt vagy ott, amikor az életünk minden esély és várakozás ellenére is kirobban, és mindent megad, amit valaha is elképzeltünk, bár csak a gyerekek nem tudják (vagy tán ők is), hogy ezeket az órákat elkerülhetetlenül újabbak, jóval sötétebbek és sokkal nehezebbek követik. És mégis, gyöngéden szeretjük a várost, a reggelt; még többet remélünk, jobban, mint bármi mást."

Éppenséggel most vesztettem el a türelmemet és kaptam agyfaszt és küldöm gondolatban a fenébe és van belőle totál elegem.

...

Kárpótlásul, hogy milyen seggfejek egyesek, csináltam magamnak egy fahéjas tejszínhabos hatalmas meleg melange-ot.

Nem mintha jogom lenne ahhoz, hogy zavarjon, ha M. másokkal randizik (sőt ez gonosz szemét dolog, de mit tegyek, érzés, ha nem is mutatom ki, magamnak azért bevallom), de meg kell mondjam, csakmost csakitt csaknektek, hogy zavar, nyilván meg fogom szokni, nyilván 10 perc múlva már örülni fogok annak, ha boldog valaki mással, viszont a következő 5 percet rászánom arra, hogy méla gyásszal búslakodjak eme tényen.

Normafa. Sütögetés elhagyása, cigije már senkineksincs, 50 perc, míg jön a busz, induljunk el lefele. Barnuskával mentem és beszélgettem, olyan, mint egy nagyon okos kisgyerek, aki egyszerre mérhetetlenül felnőtt is.

Fogaskerekű teteje. Innen már várjuk a buszt inkább. Valaki talált magánál indiai cigit, rosszabb, mint a bio, hogy lehet már azt szívni.. M. otthagyja az unicumját a megállóban, mikor felszállunk a buszra.

Moszkva. Majdnem mindenki lelép, többnyire hazamennek, kivéve M., ő valami buli felé veszi az útját a csopitársaimmal. Cédével (a legédesebb évfolyamtársammal) ketten maradunk az éjszakain és az Astoriáig valami hihetetlenjót alszok a vállán.

Astoria. Cédé is leszáll, utolsó kiskacsa maradtam, de legalább levisz a busz egyenesen az Örsre. Időnként bealszok, mindig felkeltem magam, hogy nehogy rákosborzasztón kössek ki, nagyon kedvesen jelez nekem egy srác.

Örs. Innen már gyaloglok haza, hangosan éneklem azokat a számokat, amik épp a legjobban kifejeznek és néha futok, és felszabadult vagyok és boldog.

És hazaértem.

Ez egy annyira szép pillanat volt, hogy megpróbáltam leírni, de nem tudtam elég kifejezően és a szöveg által teljesen elvesztette a varázsát, úgyhogy inkább csak tennék itt egy megjegyzést, egy kis piros ikszet vagy sárga karikát, hogy emlékezzek, bizony mennyire gyönyörű volt az a tegnapi buli.

Tegnap egyszer csak, minden előzetes figyelmeztetés nélkül vágy ébredt bennem, hogy nagyon szeressen.

Furcsa, ez a pillanat előtt és után mennyire jelentéktelen dolognak tűnik. (Ez nem egy hibás mondat, ez egy olyan kijelentés, amit így gondolok, ha nem figyelek mások előző tapasztalataira.)
Minden más időben az fontos, hogy én mit érzek, én mit gondolok, ő csak a statiszta (vagy a főszereplő).
Viszont abban a pillanatban az a fellobbant vágyakozás a szerelem kapása iránt valami gyönyörű volt.
 

Abbahagyom a privátolgatását a bejegyzéseknek.

Mostantól nem fogom minden második bejegyzésem privátolni, hanem menni fog ki szinte minden.

Így olvassátok, vagy ne olvassátok. (Akinek nem inge, ne vegye magára.)

Nagyon örülnék, ha senki (...) nem kínozná magát azzal, hogy olvasgat, ha rosszul esik neki, ha ellenben mégsem tud ellenállni a kísértésnek, hogy rosszul érezze magát, akkor sajnálom, legalább kap még plusz egy lökést.

Ezvan.

Mármár el is felejtettem 10hónapos magányosságomban, hogy mennyire fantasztikus dolog, ha az embernek van egy testvére.

Valaki, aki nagy gyakorisággal közli a megfelelő időpontokban, hogy éva, te tök hülye vagy.
Valaki, akit fel lehet hívni bőgve, hogy hiányzik a folti és ő nem nyávogni fog, hogy ó jajigen, hanem azt mondja, öreg volt, jobb így neki.
Valaki, akivel a világ legnagyobb természetességével teszünk hatalmas szivességeket egymásnak.
Valaki, akivel nem kell sokat beszélni, egyszerűen csak jó együtt lenni és együtt petymegni.