hősünk mostan be-le-lép

Azt hiszem, ezt a taktikát fogom alkalmazni.

A következő 9 napban egyre sűrűbbek lesznek a programok és egyre jobban fog forogni a kerék. Így nem fogom érezni, de a lelkem mélyén egyre jobban fogok félni.

Ez majd kicsúcsosodik az utolsó napokban és a végső pillanatokban (bárcsak megfogadhatnám, hogy nem sírok a reptéren, míg ott van Kit, de nem merem.. megpróbálom kihúzni majd a becsekkolásig), de ahogy a gép leszálláshoz készülődik, az én szívem is kész lesz minden új kalandra.

Mégse érkezhetek új életem helyszínére kisírt szemekkel.

(Deazért: Visinet kézipoggyászba mindenképp.)

Rájöttem az örök szerelem és a boldog párkapcsolat titkára. 2 nagyon egyszerű dolog.

Szóval ez arról szól énszerintem, hogy ahogy szép lassan beleszerelmesedünk valakibe és megismerjük, ahogy lépésről lépésre egyre több dolgot megosztunk vele és közel engedjük magunkhoz, valójában beengedjük magunkba.

És rögtön itt is van az első titok, ami az előfeltétele a másodiknak. Miközben a kapcsolatunk alakul és szépül, ideális esetben nincsenek benne huppanók, nem bántjuk meg egymást, nem csalódunk és nem sérülünk. Ehhez kell két érett, egészséges, önmagával és a másikkal őszinte, a saját és a másik érzéseit tisztelő személyiség, és akkor már csak arra kell figyelniük, hogy kommunikáljanak. Mindig. Ha van egy kicsi rossz érzésem, akkor azt mondjam. Ha valami bánt, mondjam. Ha nem vagyok tökéletes, mondjam.

Ha így ápoljuk a kapcsolatunkat, akkor az, mint egy szép kis fa, elkezd terebélyesedni, nőni, szépülni és virágozni és lassacskán az történik, mint amit a tarotkártya megírt, hogy a kettőnk szerelmében már nem leszek különálló. Persze a szerelmeskedésben ezt gyönyörűen meg lehet élni, de egy idő után elkezdtem úgy érezni, hogy még amikor nincs is mellettem, én akkor is a kettőnk alkotta csodaegységben élek, ami egy létező-lüktető lény talán, vagy lehet egy folyó is, amiben összeolvadunk, el lehet képzelni sokféleképp, de a lényeg, hogy az igaz szerelemben a kettőnk kétségtelen szerelme, a szeretetünk, a bizalmunk egymás iránt és a hitünk a kapcsolatunkban egy csodálatos, szerves egészet alkot. Elszakadhatok ettől az egységélménytől, ha bezárkózom, mint ahogy tegnap tettem, de nagyon rossz. És megmaradhatok benne, ha éltetem és ha megbeszélem a társammal, hogy mi a helyzet, ennyit kell tennem, többet nem, meg élveznem, hogy benne vagyok. És szerintem ez egy olyan dolog, amire lehet biza tudatosan figyelni meg lehet is tenni érte, és komolyan rajtunk múlik, örökkönörökké lehet hagyni, hogy a szerelmünk éljen és minket meg éltessen. 

(Ámen.)

Még szerencse, hogy a világ kegyes velem és amikor kiborulok egy vizsga előtt (ami velem minden vizsgaidőszakban megesik, izgalmasabb életszakaszokban akár az összes vizsga előtt), olyankor mindig átmegyek. Valami szar jeggyel, de hogy görbül, az fix.

A kiborulásom tárgya jelenleg az a kedves tény volt, hogy sikerült rádöbbennem, hogy másfél hónapig nem fogom látni Kitet.

Nem tudom, kinek milyen a problémamegoldása, nekem szerintem a legjobb, amit lenni tehet, nevezetesen megadom a királynak, ami a királyé és az istennek, ami az istené.

(Értsd bebújok a takaró alá, megeszek egy tábla csokit és egy olyan filmet nézek, ami arról szól, hogy minden pasi hülye.)

(Félreértés ne essék, imádom Kitet. De a helyzetet utálom.)

A múlt szerdám ugye elég szervezett volt: 8tól 9ig írtam egy ngt, ami olyan szarul sikerült, hogy bosszúból 9től 11ig beültem a könyvtárba átvenni az opkutot, hogy ötös legyek belőle, kicseszve a szemét mikromakro tanszékkel, akiket amúgy is utálok, majd 11től fél 12ig átgondoltam az életem.

De a legviccesebb, hogy végül tényleg ötös lettem opkutból, és őszintén szólva abszolút nem számítottam erre, azt hittem, négyes leszek és baromira megörültem neki, hogy mekkora klassz vagyok. :)

És amúgy most jön a 2 legbuktatósabb vizsgám, de az egyikből fix, hogy nem bukok meg (mivel így döntöttem), a másikból pedig annyi pontom van már most, hogy ott se fogok, az fix.