hősünk mostan be-le-lép

Olyan hétvégém volt, hogy úristen. Megpróbálom kifejezeni, de az a hangulat lehet, hogy leírhatatlan.

Szóvall. Fiúkkal. Akik heteró létükre imádnak női pólókat hordani, mert az pompásmókás. Akik szörnyen válogatósak zenei téren. Akik önfeledten táncolnak esőkabátokkal, asztalokkal, partvisnyelekkel. Akikkel földön szétszórt ócska régi matracokon aludtunk, és 3kor arra ébredtem, hogy a 70 centi széles matracon rajtam kívül még ketten próbálnak aludni (szóval átköltöztem). Akik leszarnak mindent. Vagy elbasszák, vagy ők élik jól az életüket. Akik iszonyú viccesek. Akik szétcigizik az agyukat, de csak a fíling kedvéért. Akikkel nem volt helyünk a buszon, így volt, aki a sofőrök alvórészére mászott be és volt, aki a klotyó tetjén lévő magaslaton üldögélt (jó igazából ez én voltam).

És rájöttem, hogy van bennem ez a rész, ami imád ilyen lenni, közülük való. Egyszerűen annyira vonz, hogy egy szétcseszett életű, földöncsövelő, drogos hippi legyek, hogy az hihetetlen. Persze nem leszek az, ehhez már nagylány vagyok elkezdeni, és amúgy is túl sok bennem a felelősségtudat és túl konkrétak a céljaim, plusz a konfliktusok is aránytalanul nagyok lennének, de azért néha, büntetlenül, hát az elképzelhetetlenül jó.

Miután már időtlen idők óta nem szexeltem, nagyon vicces, de állandóan, minden szarra beindulok. Egy hangulatra. Egy zenére. Egy gondolatra. Bármire.

Gondolom, majd hozzászokok a nem rendszeres / nem létező szexuális élethez és elmúlik ez az egész.

Gyűlölöm, mikor ezt csinálja.

Nekem beszélnem kell, de ő nem szól egy szót se, de tényleg, frankón nem nyitja ki a száját, teljesen be van sértődve vagy retteg vagy mittudomén, de persze nem kérdezhetem meg, hogy most épp mily szörnyűséges borzalmat követtem el, mert akkor rámveti ezt a "nem hiszem el, hogy nem tudod magadtól is, ha nem érzed, hogy mi bánt, akkor már abszolúte veszve van minden, hogy lehetsz ilyen önző és érzéketlen" című pillantást, ami magában nem lenne rosszabb, mint bármi más, amit produkál, viszont előrébb nem jutottunk, így teljesen mindegy. És persze lehetnek elképzeléseim arról, hogy mi a problémája (aggódik), csak épp az a a gond, hogy ezek eddig CSAK olyan alkalmakkor jöttek elő, amikről később kiderült, hogy előre segítettek és nem bántam meg őket soha.

Csak szegény anya, nem akarom én, hogy rossz legyen neki, de hát mi a fenét csináljak vele, ha semennyire se hajlandó együttmúkodni.