hősünk mostan be-le-lép

bőséges cseresznyetermést,
ne érjen senkit repülőgépbaleset,
bővelkedjünk olcsó koktélokban,
bombázzon minket a kreativitás,
ne rejtőzzön előlünk a napocska,
kapjunk meglepetés nyárizáport,
mindig bukkanjon fel, akire vágyunk,
és teremtsünk csak szorgosanboldogan.
 

No, a partihangulatom késve ugyan, de megérkezett, most imádok élni és lenni, hangos zenére készülődök, ugrálva sminkelek, trallala.

Asszem fogadok magammal, hogy Alkusz átvágott e, hogy épp tényleg svédországban van.

Egyszerűen nem tudom eldönteni.

Jelen pillanatban imádom őt, mármint Alkuszt, Kicsisrácot, Kicsisrác öcsijét, Kicsisrác szüleit, azapát, hmm igen, asszem őket, úgybiza.

" - Szívesen megtanulnám, de olyan sok idő!
  - Miért, mivel szeretnéd tölteni az életed?"

Isolde írta még egyszer, de nagyon tetszik.

Eddig is megvolt bennem, de Kit mellett rengeteget erősödött, hogy nagyon szeretem magamat. (Nála már nem is az van, hogy szeretem, aki Mellette vagyok: Mellette szeretek Én lenni.) Nem tudom, ez másoknál mit jelent, mert szerintem a legtöbb ember nem azt érti rajta, amit én.

Hogy szeretem magamat, nálam ez azt jelenti, hogy kifejezetten szimpatizálok magammal (vagyis ha valaki más lennék, akkor is nagyon bírnám magam).
Szeretek egyedül lenni, mert az is vicces. Szeretem a saját társaságom. Szeretem a tulajdonságaimat, szeretem, amilyen vagyok.

Elnéző vagyok magammal szemben. Megvigasztalom magam, ha hibázok, javítgatom a rossz tulajdonságaimat és elnézem a csacskaságokat.

Nem terhelem túl magam. Szakítok időt a sportolásra. Rengeteget jutalmazom magam, leginkább apróságokkal, de végülis ezek a legfontosabbak (például ma már írtam egy vizsgát, úgyhogy ilyenkor olvasok, mászkálok, kávézok és csak holnap kezdek el tanulni a következőre).

Türelmes vagyok magammal. Rengeteget szórakozok a bénázásaimon és imádom kinevetni saját magam.

Nem bántam meg semmit a múltamból. Valamiért nekem ez is nagyon összefügg az énszeretetemmel.

És néha szigorú is tudok lenni magammal, de azt csak akkor, ha ok nélkül hisztizek, épp nagy butaságba kezdek vagy valamit tényleg elszúrtam. Olyankor jönnek a nagy lecseszések.

És tudom, hogy ez így leírva nagyon furcsa, de mostanában nagyon erős olyan tapasztalataim vannak, hogy ha figyelünk magunkra, teljesen pontosan el tudjuk különíteni magunkban a gyermeki-szülői-felnőtt énünket (ez úgy jött elő bennem, hogy közben semmit sem olvastam a tranzakcióanalízisről vagy Eric Berne-től, szóval nem beleerőltetem), és őszintén szólva ez nem is olyan könnyű, még nekem se, pedig 8 éve mást se csinálok, mint maximálisan őszinte vagyok magammal.

Szeretem különben, hogy a figyelem és a szeretet által pontosan látom a saját okaimat, tetteimet és ezekhez a legjobb reakciókat tudom igazítani. Nagyon jól fog jönni, ha majd babóckáink lesznek, a kisgyerekeknél szerintem dettó ugyanúgy működik minden, mint a saját gyermeki énemnél.

Amúgy az a véleményem, hogy 25-én az embernek nyugodtan kéne pihennie / a karácsonyfa tövében olvasnia / a családjával társasoznia és nem kéne közben azon aggódnia, hogy mindjárt vizsgák és úú tanulni kell, de nagyon nehéz leküzdenem a kísértést, hogy nekiálljak statozni. Úgyhogy ma megtartóztatom magam, de asszem holnap 6-kor kelek és nekiállok.

(Najó, 6kor nyilván nem kelek, azért az már beteges lenne, de a lelkiismeretfurdalás akkor is borrrzasztó.)

Az idei karácsonyi szezont hivatalosan megnyitom, nekem a mai nappal elindult a karácsony és tart 26-ig, addig semmi tanulás, semmi nyüzsgés, csak azokkal találkozom, akiket igazán nagyon szeretek, lustálkodom jószívvel, ajándékokat gyártok, és egész napmikulássapkát fogok hordani és közben karácsonyi zenékre ugrálok és énekelek.

Boldog karácsonyt. :)

És ha nagy leszek, akkor is ilyesmit szeretnék. Hogy a karácsony előtti napokban együtt csináljunk a családommal mindenfélét, és este bújjunk össze, és vehet ajándékot, aki szeretne, de alapvetően nem erről szól, hanem a nyugalomról, a békéről, hogy adunk egymásnak időt és játszunk és beszélgetünk és kézműveskedünk, de végülis bármit is, azt együtt.

Annyira gyermeki napom volt, annak minden pozitív hozadékával együtt, hogy ihaj.

Tegnap mézeskalácsházikót építettünk Kittel és ma szánkóztunk, aztán meglátogattak minket Kicsisrácék, hát ez a hónapom egyik legnagyobb öröme volt (akkora kópé Kicsisrác öccse, nem lehet nem imádni), találkoztam egypár kedves barátkával és azt hiszem mindezek pozitív energia hatására kiötöltem egy villámgyors (najó, páróra melós), személyes, kedvesvicces karácsonyi ötletet és már majdnem meg is valósítottam.

Szerintem ezt rendszeresíteni fogom egész életemben: ha valamit szeretnék alkotni, létrehozni, vagy egyszerűen tevékeny lenni, akkor délelőtt játszok. Igazi játékot, mint a szánkózás vagy a kisgyerekek vagy a társas vagy a fogócska vagy a babákok vagy az örömfőzés-sütés. És a "meló", mint a karikacsapás, úgy fog menni.

Majd figyeljétek meg.

Miután a múlt héten egy csomó ismeretlen eredetű (nemakaromtudni) bogárcsípést szereztem és erre anya közölte, hogy vegyem észre magam, le kell küzdenem a bogarakkal kapcsolatos félelmemet, ma történelmi lépésre szántam el magam és a felbukkanó poloskát nulla darab visítással, hidegvérrel és csupán belül remegve dobtam ki az ablakon.

Nagyon büszke vagyok magamra.

Felkeltem fél 7kor, hogy még sok sok sok dolgot át tudjak nézni a délben esedékes vizsgámra, aztán nekiálltam átnézni a mintazht és rájöttem, hogy basszus én már múlt héten annyit tanultam erre, hogy mindent tudok, de minél jobban gyakorlok, annál jobban azt fogom hinni, hogy nem tudok, úgyhogy hagyjam a fenébe az egészet, nézzem át az eddigi jegyzeteimet 10 perc alatt, írjak puskát és menjek isten hírével.

(Amúgy micsoda baromság karácsony előtt 3 nappal vizsgázni... Utálok decemberben vizsgázni, mire való akkor a január.)

Ja nem. A január errevaló:

"- Mit csinálnak a Januárok? - kérdezte Malacka aggodalmasan, s titokban remélte, hogy nem csinálják azt.

- Elrejtőznek az ágak közt, és hirtelen rád ugranak, mialatt elmész a fa alatt - magyarázta Micimackó. - Róbert Gidától hallottam.

- Talán menjünk el a fa alól - mondta Malacka hirtelen, aztán elszégyellte magát, és gyorsan hozzátette: - Tudod, csak azért mondom, mert esetleg... izé... nagyon megütné magát az a Január, mikor ránk akarna ugrani.

- Sohase ütik meg magukat - mondta Micimackó. - Nagyon jól ugranak.

Malacka arra gondolt, hogy egy ilyen Jó Ugró alatt állni a fa tövében nagy tévedés volna, ugyanakkor az is eszébe jutott, hogy valamit otthon felejtett, amiért gyorsan haza kellene szaladni. Ekkor a Január megszólalt a fa tetején.

- Segítség! - kiáltotta.

- Mindig így szokták a Januárok - mondta Micimackó izgatottan. - Azt kiabálják: "Segítség!" - és ha felnézel a fára, a fejedre ugranak.

- Én nem néztem fel - mondta Malacka hangosan, hogy a Január is meghallhassa."

Tökéletesen fel vagyok készülve a karácsonyra, pont úgy, mint az időjárás.

Én lévén a Jézuska, a családtagjaim teli lesznek ajándékokkal.

Holnap kész leszek a barátoknak szánt csokilikőrökkel is. És csinálok még színes átlátszó cukorközepű sütiket. (A közepükben persze fantáziadús firkálmányokkal és szivecskékkel.)

A tesómmal már kitaláltuk a Fa nevét: idén a Fa neve Benő lesz.

A hó sok (soksoksok), lehet szánkózni, hóembert építeni, hógolyózni, de a legjobban mégis megfagyni lehet.

Megvolt az idei (nem, inkább az életem) legszebb romantikus hullóhóbansétálós-őrültenszerelmes élménye.

Szinte már az orromban érzem a fenyőillatot, a nappaliban olvasgatást (szigorúan regényt) és alig várom.

Holnap a Sancival mézeskalácsot sütögetünk.

Ez a csodás pihengetős hétvége is leállított és ünnepi hangulatot adott. Szerintem be is vezetjük Kittel, hogy a karácsony előtti hétvége kettőnké lesz mindig.

Olyan rég voltam ennyire ráhangolva a karácsonyra. :)

Ritka nálam, hogy utolsó órán meghatódjak, hogy naigen, ez a félév szép volt, pláne, hogy kb 10 tanóra alatt mégis milyen kötődés alakulhatna ki.

De idén több ilyesmi is volt. Statból is imádtam a nénit, vezszervre konkrétan csak azért jártunk be, mert a lány kedves volt, ma pedig kisvállon csudaszép volt a befejezés.

Szeretek meghatódni ilyenkor. Ha véletlenül a tanár is és mi is tudtunk adni egymásnak néhány dolgot és mindenki együtt dolgozott az egészért, az szép és hálás vagyok, hogy néha ilyesmit megélhetek.

Fantasztikus, hogy imádok a suliban netezni, tanulni, szimplán gépnél lenni, ha közben hallgathatok zenét.

De amint nincs a  fülemben zene, elkezd zavarni a többi ember, leesik a kreativitásom, csomó dolgot nem tudok megnézegetni és azt gyűlölöm.

Mellesleg rájöttem, hogy az unokatesóm pont úgy néz ki, mint a Regina Spektor.

1. Completely involved in what we are doing - focused, concentrated.

2. A sense of ecstasy - of being outside everyday reality.

3. Great inner clarity - knowing what needs to be done and how well we are doing.

4. Knowing that the activity is doable - that our skills are adequate to the task.

5. A sense of serenity - no worries about oneself, and a feeling of growing beyond the boundaries of the ego.

6. Timelessness - thoroughly focused on the present, hours seem to pass by in minutes.

7. Intrinsic motivation - whatever produces flow becomes its own reward.

Anya állandóan fagyhalált csinál itt nekünk, annyira hideg van, hogy lefagy az agyam és nem tudok se gondolkodni, se semmit.

Úgyhogy ennyit a bejegyzésről is, a gondolkozásom szétfagyás okán leállt.

Újabban nem tudok itthon tanulni, mert bármibe kezdek is bele, annyira jó ötleteim támadnak és annyi újat és klasszat kezdek el megvalósítani (amik persze konkrétan nem kapcsolódnak mondjuk a kisváll tankönyv megtanulásához), és ezek ráadásul mind olyan fontosak, hogy kár lenne elpocsékolni az ihletet és egy csomócsomó hasznos dolgot tanulok, amiknek semmi köze a jelenlegi feladataimhoz.

Úgyhogy beköltözök a suliba tanulni, az lesz. Vagy elkülönítek magamnak ilyen délelőtti időszakokat, mikor semmi mást nem csinálok a könyvek tanulásán kívül.

(Amúgy, jön a hó. :)
Ma reggel kitámolygok zuhanyozni, egyszer csak kinézek az ablakon és láttam, hogy esik a hóóó, hát nem tudtam visszafogni magam, hogy ne ugorjak rá visítva Kitre, de nagyon drága volt, mert ahelyett, hogy leütött volna, azt mondta álmos szemekkel, hogy "Tényleg?", nagyot nyújtózott, odabattyogott az ablakhoz és konstatálta, hogy "Tényleg!" és nagyonnn cuki volt.
És mindez még csak a kezdet! Mármint a havazást illetőleg.)

Arra gondoltam, hogy csak egy icipicit, 3 percet panaszkodok, de aztán átjöttem egy olyan géphez, aminek van zenehallgatócskája (a suliban vagyok) és meghallgattam a Discovery I love the whole worldjét és rájöttem, hogy hátbiza, tényleg szép ez a világ, a panaszkodás meg ráér máskor is.

Úgyhogy a megoldható problémáimat megoldom (értsd eszek), a nem megoldhatóaknál pedig megvárom, hogy megoldódjanak.

És nekiállok ngzni szomorkodás helyett.

Azt hiszem, életem egyik legkreatívabb időszaka kezdődött meg.

Idén én vagyok a családi jézuska, úgyhogy a projekt keretében a libriben vettem sok-sok klassz könyvet és a kezembe akadt egy, amit először végiglapozgattam, megkeresve a legfontosabb infokat és a leghasznosabb oldalakat. Néztem én már korábban is ezt a könyvet, de ohh, ugyan már, mit tudnak nekem mondani a prezentációkészítésről.

Aztán beleszerettem. Plusz a prezentációkat abban, amit én fogok csinálni, az egyik leghasznosabb és legfontosabb dolognak tartom. És, nos, ez a könyv fantasztikus, inspirál és odavagyok érte.

A helyzet az, hogy én a világon két dologhoz értek csuklóból:
1. a struktúráláshoz
2. a kommunikációhoz bárkivel
Minden pályaválasztási teszt azt hozza ki, hogy legyek felsővezető. Na isteni, az nem leszek.

A helyzet másik oldala az, hogy olyan munkát kell végeznem,
1. amiben szuperjó vagyok
2. amit imádok.

Logikus következtetés: olyan munkát kell keresnem, amiben struktúrálhatok és kommunikálhatok. És a héten találtam kettőt is, szóval vagy szervezetfejlesztési tanácsadó vagy csapatépítő tréner leszek.

Utánanéztem, hogy milyen cégek keretén belül tudok efféle mókákat végezni, és hát, ha azt mondom, nem nagyon voltak kint jobajánlatok, akkor finoman fogalmazok.. szóval valami extrán ügyesnek kell lennem ahhoz, hogy pl szervezetfejlesztő lehessek, úgyhogy neki is álltam készségfejleszteni.

És a legjobb, hogy miközben csupa-csupa stratégiailag lényeges és szakmailag ösztönző dolgot olvasok és tanulok és gyűjtök és rendszerezek, közben az életről is tanulok.

Néha furcsán is érzem magam: fejlődhetek szakmailag úgy, hogy közben élvezem? Mindig az volt bennem, hogy a munka, ha nem is borzasztó, de legfeljebb érdekes vagy kihívásokkal teli. Nade, hogy lenyűgöző legyen?

Hölgyekurak, ez mesés.
 

Annyira produktív vagyok, az elmúlt 3 napban kitaláltam, hogy milyen munkát szeretnék majd és milyen területen szeretnék elhelyezkedni; hogy ennek az eléréséhez mit kell megtanulnom és tudnom; rokonszenvessé váltunk egymásnak a GoogleWave-el; ismerkedek a Google prezentációval; elkezdtem tervezni, hogy miből fogok TDKzni; középtávú stratégiai tervezést folytattam; nekiálltam összegyűjteni minden felbukkanó és hasznos modellt és elemzési módszert és nekiálltam egy hatalmas linkadatbázis készítésének témakörök szerint.

Csak úgy érzem, ahogy a kreatív energiák galambjai röpködnek körülöttem.

Az elmúlt napokban több tulajdonságommal is meghökkentem és kissé megijesztem saját magam.

1. Csináltam egy (elég klassz) eseményt facebookon, és annak ellenére, hogy jönnek már 80an, nem vagy talán jönnek kb 50-50en. A nemeket pedig személyes sértésnek veszem és annak, hogy engem utálnak, és akiket ismerek és nem jönnek, azoktól kifejezetten rosszul esik. Ez beteges, le kéne szarnom. És egyáltalán nem kéne foglalkoznom másokkal semmilyen szinten sem. Ehhez képest kábé semmi mást nem csinálok, mint azon kattogok, hogy szeretnek-e az emberek, ahelyett, hogy eldönteném, kik fontosak, és csak az ő véleményük érdekelne, a többiekére meg tennék.

2. Megtaláltam ezt az oldalt és elkezdtem rajonagni érte. Komolyan, szerelmes vagyok belé, a könyvjelzőim között az első helyen szerepel. Nagyon jó helyen vagyok a közgázon.

3. Rájöttem, hogy a tárgyak eltűnését és felbukkanását sorsszerűnek tekintem. Kábé úgy állok hozzá, hogy ha valami elveszik, az el akart veszni, majd meglesz, ha vissza akar jönni. Ami még rosszabb, ez nálam nemcsak egy elmélet, hanem tapasztalati tény. Nehezen tudom eldönteni, hogy ezt egy magasabb fokú összefüggéseket észrevevő szemléletmódnak vagy agybuggyanásnak higgyem-e.

4. Mostanában vacsorára egy szelet sonkába tekert savanyúkáposztát eszem. És imádom.

"You know, who cares? The world's a playground. You know that when you're kid but somewhere along the way everywhone forgets it."

Néha megesik, hogy bármennyire is szeretné az ember, és bármennyit is tesz érte, valami egyszerűen nem jön össze.

Például karácsonyra szerettem volna ilyen picike ajándékként marble magneteket adni a kedves embereknek, de hiába, egyszerűen sehol sem kapok lapos, átlátszó üvegkavicsot, és a mágnes, amit szereztem is rossz, ráadásul méregdrága, úgyhogy remek, vettem a jelzést a világegyetemtől és idén mindenki házikészítésű csokilikőrt kap, marblemagnet szezon pedig pont akkor lesz, amikor ráminteget az üvegkavics.

Ma kiderült, hogy a némettanítványom babát vár.

Megismerkedtem egy bűbájos hétévessel, aki tanított nekem egy saját költésű verset (nem tudom, leírhatom-e, de talán nem sértődik meg, a vers tehát, hansúlyozom, Szuszu műve:
"Háp, háp, háp, jönnek a kacsák,
Kár, kár, kár, jönnek a szarkák,
Nyáu, nyáu, nyáu, jönnek a cicák,
Jaj, jaj, jaj, jönnek a banditák!")

Ismét felbukkant az életemben a Kísértő.

Néha idegesít, hogy mennyire imádom a Kitet és hogy állandóan csak egyre jobban.

Az is idegesít, hogy állandóan srácok akarnak velem ismerkedni.

Elmentem rúdtáncot tanulni (ez egy sport, nem sztriptízbárba készülök :)) és ma egész nap az átlagban sokkal jobban érzem magam a bőrömben, mint ahogy szoktam.

Van egy csomó szabadon kószáló kreatív energiám, amik megnyilvánulásra készek, úgyhogy hamarost nagyot fogok alkotni.

Betömték két fogamat és egyáltalán nem volt rossz. Sőt, magazint is olvashattam, míg hatott a szuri, hát ha innen nézzük, kifejezetten jó volt. 

Nagyon izgalmas az életem.