hősünk mostan be-le-lép

A régi blogomról ketten is írtak, hogy érdekli őket, merre költöztem tovább és ez olyan jól esik az embernek. Az eddigi blogjaim nem voltak kommentelős jellegűek, és így láttam ugyan a látogatottságot, de hogy ők azért tévedtek oda, mert adókártyát akarnak pótolni vagy valóban olvasnak, ez nem derült ki a számomra.

Egyelőre ez a blog se tuti, mert gondolkoztam a blogspot.hu-n, nagyon tetszik a letisztult sablonuk, egy csomó lehetőség van benne, de hiába, mert a bejegyzésíró rész nem elég otthonos és ihletadó nekem, valószínű maradok szanszüszi.

Félek attól, ha majd lesz valakije. Ha csak lesz egy jóbarátja, egy lány, aki persze valójában több lesz, akkor eltűnök. Ha csak megtetszik neki valaki, akkor vége. És nincs több sírásrívás, hogy mennyire hiányzol, mert erre ő azt fogja mondani, te nem, hagyj.

Hogyha lesz neki valaki, akiben meglátja a barátnőt, akkor végem, akkor végérvényesen gémóver. Talán nem kéne megvárni. De én mindent megvárok, ebből a kapcsolatból csak akkor leszek kint, ha kisodródok. (No persze, amíg másképp nem döntök. Egyelőre a legnehezebb utat választom a pillanatnyi könnyebbségemért.)

Talán.

Muszáj kifejeznem magam, muszáj írnom, én grafomán (és nimfomán) vagyok, és egyelőre nem tudok mást, sem festés, sem szobrászkodás, sem futás nem elég, írnom kell.

Újrakezdeni, elölről, nullás olvasottsággal, és ki tudja, baj-e ez. De nagyon szerettem az előző blogom és remélem, ezt is fogom.