hősünk mostan be-le-lép

bőséges cseresznyetermést,
ne érjen senkit repülőgépbaleset,
bővelkedjünk olcsó koktélokban,
bombázzon minket a kreativitás,
ne rejtőzzön előlünk a napocska,
kapjunk meglepetés nyárizáport,
mindig bukkanjon fel, akire vágyunk,
és teremtsünk csak szorgosanboldogan.
 

No, a partihangulatom késve ugyan, de megérkezett, most imádok élni és lenni, hangos zenére készülődök, ugrálva sminkelek, trallala.

Asszem fogadok magammal, hogy Alkusz átvágott e, hogy épp tényleg svédországban van.

Egyszerűen nem tudom eldönteni.

Jelen pillanatban imádom őt, mármint Alkuszt, Kicsisrácot, Kicsisrác öcsijét, Kicsisrác szüleit, azapát, hmm igen, asszem őket, úgybiza.

" - Szívesen megtanulnám, de olyan sok idő!
  - Miért, mivel szeretnéd tölteni az életed?"

Isolde írta még egyszer, de nagyon tetszik.

Eddig is megvolt bennem, de Kit mellett rengeteget erősödött, hogy nagyon szeretem magamat. (Nála már nem is az van, hogy szeretem, aki Mellette vagyok: Mellette szeretek Én lenni.) Nem tudom, ez másoknál mit jelent, mert szerintem a legtöbb ember nem azt érti rajta, amit én.

Hogy szeretem magamat, nálam ez azt jelenti, hogy kifejezetten szimpatizálok magammal (vagyis ha valaki más lennék, akkor is nagyon bírnám magam).
Szeretek egyedül lenni, mert az is vicces. Szeretem a saját társaságom. Szeretem a tulajdonságaimat, szeretem, amilyen vagyok.

Elnéző vagyok magammal szemben. Megvigasztalom magam, ha hibázok, javítgatom a rossz tulajdonságaimat és elnézem a csacskaságokat.

Nem terhelem túl magam. Szakítok időt a sportolásra. Rengeteget jutalmazom magam, leginkább apróságokkal, de végülis ezek a legfontosabbak (például ma már írtam egy vizsgát, úgyhogy ilyenkor olvasok, mászkálok, kávézok és csak holnap kezdek el tanulni a következőre).

Türelmes vagyok magammal. Rengeteget szórakozok a bénázásaimon és imádom kinevetni saját magam.

Nem bántam meg semmit a múltamból. Valamiért nekem ez is nagyon összefügg az énszeretetemmel.

És néha szigorú is tudok lenni magammal, de azt csak akkor, ha ok nélkül hisztizek, épp nagy butaságba kezdek vagy valamit tényleg elszúrtam. Olyankor jönnek a nagy lecseszések.

És tudom, hogy ez így leírva nagyon furcsa, de mostanában nagyon erős olyan tapasztalataim vannak, hogy ha figyelünk magunkra, teljesen pontosan el tudjuk különíteni magunkban a gyermeki-szülői-felnőtt énünket (ez úgy jött elő bennem, hogy közben semmit sem olvastam a tranzakcióanalízisről vagy Eric Berne-től, szóval nem beleerőltetem), és őszintén szólva ez nem is olyan könnyű, még nekem se, pedig 8 éve mást se csinálok, mint maximálisan őszinte vagyok magammal.

Szeretem különben, hogy a figyelem és a szeretet által pontosan látom a saját okaimat, tetteimet és ezekhez a legjobb reakciókat tudom igazítani. Nagyon jól fog jönni, ha majd babóckáink lesznek, a kisgyerekeknél szerintem dettó ugyanúgy működik minden, mint a saját gyermeki énemnél.