hősünk mostan be-le-lép

Kezdem totál úgy érezni, hogy a helyzet túlnő engem, hogy elvesztettem az irányítást, mindezt azért, mert nem tudom, merre akarok menni. És minden lalával kapcsolódik össze, még ha rendesen viselkedik is, vagy esetleg csak önzően kedvezően, és nekem fura az egész, tök fura, és ráadásul ő ahelyett, hogy lazítana a kapcsolatunkon, folyton csak szorosabbra akarja fonni, én meg el akarnék menekülni, de nem nagyon tudok. És kezd az lenni az érzésem, hogy mindez azért van, mert nem tudom, hova akarok lenni és milyen akarok lenni.

Miközben én a teljes pénteket és szombatot gyakorlatilag itthon döglöm, ezalatt M. kábé fél órára volt otthon, bár őszintén szólva baromi kedves volt, mert a fél órában írt nekem msnen és ez tök rendes volt tőle meg minden, bár lehet csak azért írt, mert küldtem neki egy linket, míg nem volt fent. Namindegy.

Jelenleg mindenesetre magányos vagyok és nyomott. Úgy érzem, nem felelek meg eléggé. Kinek? Minek? Fogalmam sincs.

Az is lehet, hogy egyszerűen csak utálok egyedül lenni, utálom, hogy senki nem szeret, senki nem ad biztonságot.

Utálom, hogy nincs kapcsolatom és nem járok senkivel. Egyáltalán nem tölt el mostanában örömmel. Rossz érzés. Hiányzik a szerelem.

De most nincs itt az ideje a kapcsolatban levésnek és a szerelemnek. Ez most gedva szar, de teljességgel fölösleges bármibe is belemenekülni. Igenis, legyek egyedül. Igenis, gondolkozzak szépen. Lépjek rajta túl. Éljem túl.

Majd amikor úgy érzem, jöhet új szerelem és kapcsolat, nem kell ezen aggódni. Most jöjjön a letisztulás, megtisztulás, átértékelés.

A tavasz örömére a következő egészség és testmegújító mókákat vezetem be.

1. Annyi vizet iszok, mint egy kacsa.
2. Elmegyek és futok hetente többször. (De tényleg.)
3. Lábdörzsi és hidegzuhany.
4. Megtanulok jógázni, sőt még tornázok is.

Különben nagyon furcsa, mert nem jut eszembe olyan péntek este, amikor ne csináltam volna valamit, ne mentem volna buliba vagy ilyesmi, sőt hétközben is sokszor későn jövök haza, de ma ilyen üresjárat lett egyszerűen, bulizni igazából nincs túl nagy kedvem, emberekkel találkozni esetleg, de az kiesős, mert épp nincs kivel. Szóval ma saját magammal tartok egy estét asszem, esetleg futok, muffint sütök, akármi. Jó ez, csak szokatlan.
És nagyon furcsa, mert néha hiányzik M. személye, és máskor, néha hiányzik egy kapcsolat. Ilyenkor például. Ellenni valakivel és filmet nézni meg lustálkodni, vagy sétálni egyet, meg odabújni és tudni, hogy ő van.
Na nem szivatom magam.
 

Nagyon tanulságos volt a mai kis intermezzo, mert semmit nem értettem belőle (de le kell szögezni, hogy én voltam a szemét, csak azt nem tuom, hogy miért). A következőket vontam le:

1. Nagyon sokat kell csendben és természetben lenni, lehetőleg csak ülni, semmit se tenni, hogy ne mozogjon a testem, mozogjon helyette a lelkem.

2. Amit még régen tudtam, mert megvolt a Spielhózni című könyv, az idők során ellenben elfelejtettem a könyv elvesztésével párhuzamosan:
"A szakítástól kicsit sem kell félni, ugyanis csak azért következik be, mert a kapcsolatnak már úgyis (régen) vége van. A szakítás egy meglévő, sokszor igen fájdalmas, kőkemény tényt tesz nyilvánvalóvá annak is, aki még nem vette észre. Ha egy kapcsolat megérett a szakításra, hosszútávon mindenki jobban jár (még az a fél is, aki akkor szinte belepusztul), ha az bekövetkezik, mint ha nem. A szakítás egyébként az egyetlen akció, amely megakadályozhatja, hogy nehezen élhető, szörnyű gyötrődésekhez vezető házasságok alakuljanak ki. Nagy baj, hogy nem minden kapcsolat szakad meg, amelyik megérett rá."
Nekem most a vége a lényeg. Nem akarok olyat, amilyet el tudok képzelni és csak egyfélét tudok elképzelni, minél többet látok. A könyv meg kéne vissza.

3. A szakítás ebből fakadóan olyasmi, hogy nagyon szeretlek, de a kapcsolatunkat már csak a démonaink uralják, a rossz tulajdonságaink, a negatív oldalunk, nem pedig MI. Nem tudjuk a démonokat kirúgni, és velük nem maradhatunk együtt. Ennyi.

Gondolkoztam, mi legyen, van három szabad órám, hazamenjek, felhívjak valakit, hogy talizzunk, vagy akkor hogy is legyen. Jó, jó, majd ha vége az órának, telefonálok egy párat, ebben maradtam magammal.

Aztán kiléptem az ajtón és ott volt. És tudta, hogy akkor vagyok és ott, és odajött és mondta, hogy megyünk? hát naná, hogy megyünk. Nagyon, nagyon értékeltem a gesztust.

Tanulság: nem a ribis lányok nyernek. Sőt, olyannyira nem, hogy lehet megtartom lalát, mint egy tesztet: ha bejön egy pasi, és az én szűrőmön átment, megnézzük, hogy lala le tudja-e nyúlni. Ha igen, akkor nem is érdemes (vagy nem is lett volna jó), ha nem, akkor nyerő a helyzet.

Nagyon furcsa ez a dolog, mert időnként nagyon nem hiányzik M, máskor viszont nagyon. Most pl nagyon. Ráadásul középfülgyulladása van (mindenki beteg a környéken, én is 3 napja kórságosan orrotfújok) és ajjajj szegény kis bumibika, hát velem nyilván hogy nyilván gyorsabban meggyógyulna meg különben is, jön elő belőlem a szeretet, jobb lenne visszafojtani, de nem nem nem nem lehet.

Délutánra olyan klassz idő szokott kerekedni, egyik nap is elhatározom, hogy hú ez szupi, kimegyek a kertbe tanulni, erre nem ott vannak már 20an és építik a kerítést? Mármint a szomszédban levő kerítést, csak valamiért a mi oldalunkra is átmászkálnak építgetni. Hmm. Furcsa. Sebaj. Minél melegebb lesz, annál valószínűbb, hogy lelépnek.