Most döbbenek rá, hogy ebben az évben sikerült pár szerepet megélnem, voltam öngyilkosjelölt, ribanc, mester, füligszerelmes meg tanulósjókislány, mindegyik váltakozva persze, de mindegyik 100%os erőbedobással, ó atyám, mi jöhet még a következő egy hónapban.
Előre félek.
Régebben olyan büszke voltam magamra, hogy tudok különbséget tenni.
A hasznos és haszontalan dolgok között például. Aközött, hogy mire akarom fordítani az időmet. Hogy abban a pillanatban épp mi éri meg. És mindig tudtam, hogy mi az, amit meg kell csinálnom - és azt megcsináltam, de azt is tudtam, hogy mi az, amit leszarok - és azzal meg nem stresszeltem magam.
Az elmúlt hétben viszont munkamániát kaptam, és ez borzasztó. Nem tudok nyugodtan lebzselni és semmittenni, mert rögtön lelkiismeretfurdalásom lesz. Annyira felbuzdultam az eddigi sikereimen, hogy elkezdtem a többit is hajhászni, és kényszerem van tanulni, akár előre vizsgaidőszakra, de ha nem, akkor is bennem van a kell: házimunkát csinálni kell, Kuttyal foglalkozni kell, Anyát ápolni kell, hasznos dolgot tenni kell.
Borzasztó, felnövök, vagy mi a fene? Ma órákat statoztunk az Ancival, kezelésbe vett a fogorvos, megfőztem a hétvégére és egyáltalán nem érzem extrán produktívnak a napot. Felnövök, vagy mi a csuda? Még a hűtőben is átpakoltam a kajákat, sőt egyeseket felcímkéztem (!). Ez valami borzasztó.
(Oké, azért a helyzet annyira nem rémes, ha azt vesszük, hogy a statozás közben szupifinom kávékat iszogattunk, és az elmúlt 1 napban majdnem az egész Twilight könyvet elolvastam, dehát akkorisss. Nem a dolgozással van bajom, dolgozhatok tőlem látástól vakulásig, de képesnek kell lennem bármikor bármit leszarni-lazán venni, tessék egyetemistához méltóan viselkedni.) (Igen, tudom, hogy akkor péntek este nem főznöm kéne, de ez egy hosszú történet és teljes mértékben a kedves T. gonoszsága miatt történt csupán.)
Egyszerűen imádok éjszaka főzni, bugyiban és trikóban, a kedvenc zenéimet hallgatva a youtube-on.
A külföldi elutazásommal kapcsolatban patópálúr stratégiát folytatok, azaz szeptembertől nem érzékelem az idő múlását (...pedig az idő! Na, az múlik! Már majdnem 3 hónap eltelt a tanévből és 2 hónap múlva utazok is el...), szervezem persze, amit kell, de amúgy leginkább majd januárban ráeszmélek, hogy úristen, mindjárt utazok el, jól bepánikolok, és félelemmel vegyes izgatottság lesz bennem, mikor kimegyek, lehet, hogy bőgök majd a repülőn (de remélem nem, mert bedugul az orrom, nem tudok egyenlíteni és fájni fog a fülem), utána meg nagyon élvezem majd az egészet, hogy önálló vagyok, főzöm a kis mókáimat, picit szenvedgetek a haza után, de ott lesz a Marc, aki már majdnembáty, szóval kaland lesz és jó lesz, de azért, hát most inkább úgy csinálok, mintha konstansul fél év múlva lenne.
Háténúúúgy vágyom most egy ölelésre Tőle.
Meg odabújásra, meg puszilgatásra, meg összebújósalvásra.
De azért egy szimpla öleléssel is kiegyezek.
Deal?
Az normális, ha a google naptáromon belül 5 kis alnaptár van: egy az általános programokról, egy az akut projektjeimről, egy az ünneplésekről, egy az alapeseményekről és egy a munkás-tanulósdolgaimról?
Az is eléggé megfogott még hétfőn, hogy valaki megkérdezte az életében igen sok vállalkozást indító, nagyon sikeres üzletembert, hogy mégis hogy van ideje a hobbijaira, az olvasásra, a sportra, a bíróskodásra.
Mire ő azt mondta:
- Ne féljen attól, hogy nem jut ideje valamire. Egy csomó embert ismerek, aki állandóan elfoglalt, de valójában a napja felét nem tölti semmivel. Azt hiszik, hogy csinálnak valamit, de közben nem csinálnak.
Elkezdtem gondolkodni és tényleg így van velem is. Amikor nincs extrán sürgős dolgom, nem rohangálok egész nap föl s alá, akkor ahelyett, hogy hasznos dolgokkal tölteném el az időmet (pl. pluszfeladatot csinálnék, festenék, sportolnék, tanfolyamra járnék, nyelvettanulnék, rajzolnék, előre tanulnék, sütitsütnék, ötleteket ötölnék, zenélnék stb.) sokkal hajlamosabb vagyok elcseszni az időmet (azaz sorozatot nézni, blogokat olvasni, internetezni, az msnt szerencsére úgy-ahogy kiiktattam).
Úgyhogy ez ellen hogy tegyek valamit, maximálom a dolgokat.
Kedvenc blogokat csak minden 3. nap olvashatok.
Nem internetezhetek céltalanul egy óránál többet (ebbe a saját blogjaim olvasása is beleszámít!!).
Max heti 2 sorozatot és 1 filmet nézhetek meg.
És minden nap fel kell mutatnom valami hasznos dolgot (50 oldalt egy jó könyvből, 90%os zht, önkifejező alkotást (kivéve blog, az nem számít plusznak), új ötletet, előretanulást, bármi új kipróbálását, egyóra sportot vagy félóra tornát, 50 kijegyzetelt oldalt vagy egy átvett témakört, félóra gitározást, új lényeges szakmai infot, kreativitást vagy tudatos jövőtervezést stb).
Pl. ma: 50 oldal Alan Greenspan (zseniális) könyvéből.
Amióta járok az inspirációtadó klubbigyókámra, ahol leginkább rendkívülhíres vállalkozók hajtogatják a mondandójukat, továbbá tippeket-ötleteket-hasznosdolgokat tudhatunk meg a vállalkozásokról, szóval mióta elkezdődött a tanév, és mióta az inspiráció úgy gyűlik köröttem, mint a sűrűsödő levegő nyárialkonyatkor, azóta rájöttem, hogy biza mindig meg kell találnom az életemben majd azt a fórumot, ahol ötleteket ébresztenek bennem, ahol inspirálnak, ahol valamit elmondanak, arról eszembe jut valami, őrült körmölésbe kezdek és az óra végére előttem van egy kész terv.
Azóta, felbátorodva ezen az elhatározásomon, megkérdezem a valódi, sikeres vállalkozóktól, hogy ők honnan szerzik az inspirációjukat. De meg kell hogy mondjam, hogy erre még senki sem adott nekem konkrét választ (márpedig lehetünk bármennyire kreatívak, szerintem jól jön egy kis direkt gondolatébresztés mindenkinek), sőt még Hemingway Úr, akibe ma teljesen beleszerelmesedtem,nos még ő sem mondta, hogy egy adott esemény kapcsán szerezne inspirációt.
Mondott ellenben egy szépséges mondatot arról, hogy mi is az oka a cigányokkal szembeni rasszizmusnak Magyarországon, és noha teljesen nyilvánvaló, én még soha nem hallottam ilyen nemes egyszerűséggel megfogalmazva, úgyhogy álljon itt: "A gazdaságilag elmaradott kisebbség alkotja a bűncselekmények elkövetőinek 90%-át."
Olyan kis rövid, szimpla mondat, és annyi mindent tesz világossá.
És akkor arra gondoltam, hogy végül is miért is ne tudnék én is ilyen szépséges muffinokat díszíteni, mikor muffint sütni tudok (finomat méghozzá), marcipántvágni tudok, szórni tudok, mázatkavarnikeverni tudok, bizony hogy én is képes vagyok ilyesmire!
Úgyhogy szivecskés muffinokat fogok csinálni. És romantikusakat, és cseresznyéseket. Úgyám.
Fura dolog bennem, hogy miközben nagyon kedvelem a meleg fiúkat, nem kifejezetten rajongok a leszbikus lányokért. Egyikre sincs racionális indokom és semmi előítéletem sem, de mikor Berlinben (óó, Berlinben.. <3) srácok egymás ölében olvasgattak vagy csókolóztak, az egészen jó érzéseket ébresztett bennem, de egy meleg lány blogja nem biztos, hogy érdekel, sőt egy icipici kiváncsisággal vegyes viszolygást ébreszt bennem. (Ez nem egy szimpatikus érzés, de ezt érzem, úgyhogy mondom.)
De ha eltekintünk attól, hogy nem vagyok egészen komplett, azt azért mindenképp bevallhatjuk, hogy a novemberben SEMMI jó nincs.
Anya: Valami jó azért biztos van ebben a novemberben...
Én: Nem, nem hinném.
Anya: A disznóvágás..* Andris névnapja.. A jézuskalevelek írása.. öö..
Ezek után beismerte, hogy a felsoroltak közül egyik se jó igazából, és többet nem is tudott mondani. Úgyhogy megegyezhetünk, hogy a november egy nagy szar.
* Az életben nem voltunk még disznóvágáson.