hősünk mostan be-le-lép

Annak rendje s módja szerint szét vagyok esve, rossz érzés is (sokmindent kéne csinálnom), de jó is (magasról leszarom), megpróbálom picit összeszedni magam, sokat nem ígérhetek, de rendet rakok, és kimegyek az erkélyre megfagyni   dohányozni hrabalt olvasni. És válaszolok azoknak, akik írtak smst. És sminkelek. És nem hallgatok depresszív angol zenéket.

Annyi baromságot álmodtam össze, még mindig itt kolbászolnak a fejemben.

Volt egy küldetés (majdnem minden álmomban van egy küldetés), ahol Csiguszékkal, M.ékkel, T.ékkel, igazából csomó emberrel akartunk valamit elérni, valamit megszerezni, éjszaka volt és sáros utakon mászkáltunk, falvakon meg tavakon keresztül és azt hiszem alapanyagokat kerestünk.
És állandóan vágások voltak ebben az álomban, például egy, amikor azt álmodtam, hogy Cs írt smst, hogy muszáj e ezt csinálnunk és hagyjuk már. Aztán vissza a küldetéshez.

update:
További vágások:
Szerepelt benne egy igen fura melltartó, ami valamiért nagyon érdekes volt és rajtam volt megtalálható. Vissza a küldetéshez.
És elmentünk lányokkal vásárolni egy boltba, ahol csomó cucc volt és minden 200forint volt.
És ott volt egy évfolyamtársam, aki szintén itt vásárolt, ment haza aztán éjszakaival és dumáltunk egy csomót.
Erre varrjunk gombot.
 

Tegnap este pedig elmondtam a Marcnak azt a dolgot, amit az összes imádott barátkából senkinek se mertem és olyan jóóó volt. Pláne angolul fejezni ki olyan dolgokat, amiket még magyarul sem egyszerű és a legtöbb szakkifejezésről fogalmunk sem volt.
 

Éééés igen, végre, végre, végre hazajött a drága édes testvérem, mekkora fantasztikus ez...

Megyünk ki a reptérre, és láttuk, ahogy a gépe száll le velünk párhuzamosan, apa persze begyorsított, majdnem egy tempóban mentünk, és 10 hónapja nem volt Andris ennyire közel, már kezdtem érezni, hogy baj lesz, aztán odaértünk és csak álltunk és vártuk, hogy kijöjjön (igazából közben elsprinteltem pisilni, de annyira rettegtem, hogy közben megérkezik, hogy minden szerencsétlen útbakerülő kutyán és emberen átrohantam), aztán felbukkant és ott volt, és egyszerre visítottam és kezdtem el hangosan zokogni, mert valahogy annyira megrázott, hogy annyira hiányzott, mindenkiben, napi ötször őt láttam, és aztán most egyszer csak megérkezett, olyan megdöbbentő volt és annyira fantasztikus, hogy szinte nem is tudtam felfogni, szegény jól meglepődött, hogy én ott nagyban bőgök, és aztán megjött és azóta imádom és békén se hagyom most egy darabig állandóan zaklatni fogom asszem.

Ha más nem is, az elmúlt egy évben egy dolog mindenképp bebizonyosodott.

Amíg az ember egyetemista, számíthat rá, hogy életének fontos eseményei január-február, illetve május-június környékén fognak bekövetkezni.

Kész, passz, nincs mit tenni, el kell fogadni, ez van, a vizsgaidőszak a legmozgalmasabb periódusa az évnek.

Az erkély teljességgel rá fog szoktatni a dohányzásra, amikor nem tudom, mi van, mi legyen, vagy csak a fílingért, kimegyek, tiszta nyugi az egész, cigizek, és annyira laza, harmonikus és vicces lesz az egész helyzet, amiben épp lődörgök.

Nemértem, az angolban mért vannak ezerszer jobb szavak, mint a magyarban, lásd chicken out. Kicsirkülni valamiből. Beparázni? Ez nem annyira jó. A chicken out kifejezi, hogy van egy helyzet, amiben jó, hogy benne vagy és tovább kéne vinned, de megijedsz és csirke leszel és nem mered, és a szó hangulata sugallja, hogy nem volt jogos a menekülésed csak nyuszi voltál, sőt CSIRKE, és leléptél kiléptél elmentél abbahagytad elfutottál nemmerted. Egyszerre vicces és közben azért aláz is.

Nagyon durva időkomplexusom van. Nem tudom érzékelni az időt, nem tudom meghatározni, hogy mennyi telt el, két órát simán hiszek két percnek és egy hetet az örökkévalóságnak, imádom és rettegek tőle, szeretném, hogy fusson és szeretném, hogy vánszorogjon, nem tudom eldönteni, mikor jött el a megfelelő pillanat, megdöbbent, hogy amit hónapoknak érzékeltem, az valójában néhány nap...

Van egy olyan szörnyű sejtelmem, hogy kiestem a téridőből.